"Szatmárban élek...ahol legszebbek a Lányok-Asszonyok, ahol a Férfiak
akarattal nem hazudnak, ha keserű a szájuk, akkor köpnek, ha viszket a
markuk, akkor ütnek... Itt a legfinomabb az alma, a méz, és hamisítatlan
a vendégszeretet... Ha megkérdezik Tőled: "Hogy vagy?" ...akkor
érdeklődve várják a választ... Itt él legtöbb Szegény Ember, itt szoktuk
meg a hideg teleket, a forró nyarakat, az őszi és tavaszi árvizeket...
Itt "egy krajcár mindig hiányzik", itt a legszebbek a mezők, rétek,
legtöbb irodalmi emlék... legmeghittebbek a templomok... és bármilyen
rendszer volt, az öreg Mamák minden vasárnap eltipegtek imádkozni,
fáradt kezüket összetéve fohászkodtak a Mindenhatóhoz a Szeretteikért...
mert erre a Szegény Ember mindig csak egyet akart: Túlélni a háborút és
a békét... Kies Szatmár! Én így szeretlek!"