"Szatmárban élek...ahol legszebbek a Lányok-Asszonyok, ahol a Férfiak akarattal nem hazudnak, ha keserű a szájuk, akkor köpnek, ha viszket a markuk, akkor ütnek... Itt a legfinomabb az alma, a méz, és hamisítatlan a vendégszeretet... Ha megkérdezik Tőled: "Hogy vagy?" ...akkor érdeklődve várják a választ... Itt él legtöbb Szegény Ember, itt szoktuk meg a hideg teleket, a forró nyarakat, az őszi és tavaszi árvizeket... Itt "egy krajcár mindig hiányzik", itt a legszebbek a mezők, rétek, legtöbb irodalmi emlék... legmeghittebbek a templomok... és bármilyen rendszer volt, az öreg Mamák minden vasárnap eltipegtek imádkozni, fáradt kezüket összetéve fohászkodtak a Mindenhatóhoz a Szeretteikért... mert erre a Szegény Ember mindig csak egyet akart: Túlélni a háborút és a békét... Kies Szatmár! Én így szeretlek!"